XXXVIII.

ujjaim között megbúvó alkonyatból
lakatlan féltojás elhajlott falára
képtelen keretet rólad másik szöggel
karcot kopog orsón mennyei szépia

szóval hozzám talánynak keleti bölcsek
jövendölnek testátment kapucin korgó
fecskefrakkú éjből hasad kora reggel
rojtos ragga bába szaggatni farkas fog

mezítláb járja hókafarú jesse james
lapátra lapítvány a látnok és jelnök
szem érme dioptriákat ha bemosnak
a minden színen áttetsző szappan gömbök

pipernye perre fegyverek muzsikálnak
feszengő gangon hívatlan senki szuszog
nyelvemen szólítgat de néma a halál:
portánk se kertünk ezután porból eszünk

2000.

XXXVII.

ha szemébe süt az új napfény
könnyezni kezd a hamvas fehérszakállú
miséjét befejezi lassan és megtér
ha az új esztendő arcába meleg szelet fúj

az öreg üdvös fa ágain a szentség
ha rügyezni kezd kiszolgáltatja s az úr
kis prófétái szárnyalva hirdetik
hogy krisztus teste újra megújul

a deres atya hullatva könnyét
áztatja a földet a megfeszített fiút
vegyétek és egyetek ebből ez az én
testem mely értetek csorbul

hol a szikla oldalából kicsordul
a duzzadt patak ereiben árad szét
vegyetek és igyatok ebből ez az új
és örök szövetségi vér

2000.

XXXVI.

nősül a pék akar vagy sem kunkorodjon be a bajsza
ha nyálazta szája szegét lopott kovászt melengetve
mindet szuszogó tésztájában felejtve kelesztette
még teavaly s a libasírt mert frigyét a bor mérte ki

szélben hasít szerszámán naftalinszagú vén sírásó
hogy gilgames kereső vágy lángját öröklét mesgyéjén
forgatva át ingalengő léptéből az anker lévén
korát kijáró mechanikus toronyóra szerkezet

meghajlott mutatót mozgató osztóműve már nyújtja
a turbékoló perceket s a kéjelgő kocsmárosnő
sziduri mámoros szavait bizonyítja nem jós ő
pipát gyújtva mereng miként kell égi bikával vívni

szövetséges barátot nyerve teremjen babér pálma
csak egy fertály órát ütő - kalandor szíve morzsáit
kérges markába söpörve lisztes porvirágot ásít
s a lidérc álma viselt pékné mellé fekve alszik el

2000.

XXXV.

hányszor fordul el a föld de meg nem szédül
mennyit rohan a bősz szél mégsem fárad el
szakadó menny zúgó eső meg nem rokkan
arra vágyom ilyen lennék én is bárcsak

hányszor fordul felém isten várva végül
zúg a lelke fülembe ne tévedjek el
szívem burkait igéje mint dombhátat
csendes vízcseppek mossák mészkőkristályba

ecce homo! tövist bíbort visel ékül
a passiflora szomorú virágdísszel
magvetett volt nem kívánatos alakja
s az asszony is sokszor szép haját levágja

de az vigaszom hogy krisztusban megváltva
újra járva végre látva szívem békül
növekedjen bennem a hit ajándéka
mint sámson tincseiben rejlő ereje

2000.

XXXIV.

zsebrádió elem-elem meganettó jövedelem
mérföldeket lépő talpam ha indulok megemelem
a kalapom mindenkinek merre húz a szíve joga
éppen fel vagy éppen alá jákob mozgó lajtorjája

kabóca hadaró karó kalória kirakózom
porban fürdetve szárnyam megtört énekét zenés táncom
a kávészínház üdvös lizéna kulisszái között
a tenger fövenyére költözött sarjam az öklözött

vonyítva maradol fitt leróhad zsírpárnákat köpve
es tut mir schrecklich leid es wird sicher nicht wieder vorkommen
kérem karikára kúró kritika kötelét körém
csak az vesse kinek feddhetetlen jelét rótták bőrén

elválasztott pettyes koson sötét birkán okoskodom
évek zajló éterén és éji hosszú hullámokon
a jabbók folyón hajnal hasadtáig kell is küzdenem
nem bocsátlak útra téged amíg nem áldasz meg engem

2000.

XXXIII.

színes szirmú szerelem szerelem
szárba szökken szeretem szeretem
tündér arcod virágát nekem add
ha más szedi hamarabb elhervad

ha valaki aranyékszert visel
azt drága áron kell megvennie
vagy annak kell szívét megnyissa
akitől azon szép ékszert kapta

szép ék szer szív szerelem szerelem
szende szemed szeretem szeretem
vágyd hold ezüstből kérd nap aranyból
csillám üstököm érted barangol

csillagfényt ragadok le a mennyről
láncot fűzök a harmat gyöngyökből
hogy tiszta kincs legyen a szívemben
hogy tiszta kincs legyek a szívedben

2000.

XXXII.

megmondták a kátrányos sárfutónak szárnyán
úgy fog orvul fókanyák fejték borjú bojton
prücköltök ki szeximó-lék amiért bőgtem
bohón a láz, vagy hólyaglárma

széllszivaros a vágy, tavasztetőn orgonáz
csak sóhajtson nagyot ha gyóntató nimfaként
csattan körme tüskéjre minden szirmú virág
vessző s botod a rattan keresztség

körmente kapál inkább izzó karnyárson hord
sertepertő sátrat tűrve sóhaj talpalack
s csatorna nyakra penderült csepp ereszkedő
a kandeláber sisteregve hervadok

forrón pár perc is elég rajta kopaszkodni
te kis disznó dúdolj fülembe hájas bordalt
míg csak sanzontorkú csontváz aszfalon túl old
húsvétig nyúlharc kunkor bélgáz

2000.

XXXI.

házad fényes ablakain jégvirágos zsoltárokban
párás szent ünnepet zúgó angyalsereg olvasta meg
jöttödet – minden apró pillanatot épp megálmodtam
mikor ájtatosan imádkoztam bor ostyán csengettek

felugrottam hálósapkám ráfagyott a csalitosra
de nem is én szenderegtem az óesztendő mögöttem
lökdöstem mind hiába trombitálva fakó arcába
récetollú nagy vánkosába fulladt bele részegen

nem kellett neki csalfa ítélet sem borgőzös bakó
csak átvette hatalmát a koronázatlan s gyermeteg
könnyét záporozva a tavasz hát éljen és szuszogó
szűzanya domb oldalában bukfencezzen a kikelet

majd ha hív a mozdonykürt szózata szaladok elszórva
vászon vetőzsákomból a szélpergette szemeket
ite, missa est s rálelve megbékélt pillantásodra
szálanként csokorba szedett kalászt nyújtok oda neked

1999.