XXXV.

hányszor fordul el a föld de meg nem szédül
mennyit rohan a bősz szél mégsem fárad el
szakadó menny zúgó eső meg nem rokkan
arra vágyom ilyen lennék én is bárcsak

hányszor fordul felém isten várva végül
zúg a lelke fülembe ne tévedjek el
szívem burkait igéje mint dombhátat
csendes vízcseppek mossák mészkőkristályba

ecce homo! tövist bíbort visel ékül
a passiflora szomorú virágdísszel
magvetett volt nem kívánatos alakja
s az asszony is sokszor szép haját levágja

de az vigaszom hogy krisztusban megváltva
újra járva végre látva szívem békül
növekedjen bennem a hit ajándéka
mint sámson tincseiben rejlő ereje

2000.