XXXI.

házad fényes ablakain jégvirágos zsoltárokban
párás szent ünnepet zúgó angyalsereg olvasta meg
jöttödet – minden apró pillanatot épp megálmodtam
mikor ájtatosan imádkoztam bor ostyán csengettek

felugrottam hálósapkám ráfagyott a csalitosra
de nem is én szenderegtem az óesztendő mögöttem
lökdöstem mind hiába trombitálva fakó arcába
récetollú nagy vánkosába fulladt bele részegen

nem kellett neki csalfa ítélet sem borgőzös bakó
csak átvette hatalmát a koronázatlan s gyermeteg
könnyét záporozva a tavasz hát éljen és szuszogó
szűzanya domb oldalában bukfencezzen a kikelet

majd ha hív a mozdonykürt szózata szaladok elszórva
vászon vetőzsákomból a szélpergette szemeket
ite, missa est s rálelve megbékélt pillantásodra
szálanként csokorba szedett kalászt nyújtok oda neked

1999.